Hola sweetes!
Közkívánatra, vagyis
Metalangyalka6 kérésére egy kicsit jobban bevezetlek benneteket élményeim,
emlékeim bugyraiba.
Akadt egy pár levél, ami kiemelkedik
a többi közül, a „Szia! Mizu?” kezdetű társalgások felett.
A fent említett sablonos
köszönésekből nekem az sugárzik, hogy nem igazán érdekli a köszönő egyént a te
hogyléted, szimplán unatkozik és időtöltésre használja az üzengetőt.
No, de akkor jöjjön egy- két
(kettőt emelek ki, a többi elveszik a sűrűben) gyöngyszem.
Az első ezek közül egy rendkívül
szokványos beszélgetésnek indult, a srác is értelmes volt, bár látszott rajta,
hogy alfahím – vagy annak hiszi magát.
„Szia! Hogy vagy? Tanulsz még? Hány éves vagy?” kérdések után elbeszélgettünk
hobbikról, szokásokról, személyiségjegyekről, filmekről a végén pedig
elköszöntünk. Már kezdtem örülni, hogy végre értelmes emberkébe futottam,
akinek még helyes pofikája is van, így mosolyogva folytattam tovább a napomat.
Na, igen…. Minden csoda három
napig tart – mondják az okosok, az én esetemben, azonban csak huszonnégy óráig
örvendezhettem. Másnap jelentkezet a drága, és a sablon kontakt teremtés után
rá is tért a „lényegre”, arra ami őt igazán érdekli. Konkrétan meginvitált
magához, a lakására – persze majd én fogok egy sráchoz leutazni x kilométert,
csak hogy láthassam – a kérdésemre, hogy minek, előbb találkozni kellene
valahol, jobban megismerni egymást, csak annyit kaptam, hogy minek menjek le,
borozunk, iszogatunk, szórakozunk. Erre közöltem, hogy én nem vagyok az alkoholizáló
fajta és az sem, aki két mondat után felmegy a lakására. Ezután csak annyit írt
– szépen fogalmazva – hogy nem akarok lepedőakrobatikázni vele, mire közöltem,
hogy „Kösz, nem” és kiléptem a beszélgetésből. Ezután telt múlt az idő,
továbbra is beszélgettem, nézelődtem, egyszer csak ismét az ő képe jelent meg
az üzenet ablakon. Már sejtettem, hogy nem csak a napom vagy kedvem érdekli, de
azért válaszoltam neki, mivel aranyos, kedves lány vagyok.
A jó szívem egyszer még sírba tesz. Kedves „úriember”, aki nem érti a NEM
szócskát, ismét rákezdett a nótájára. Megint a tudtára adtam, hogy nem kívánok
elutazni hozzá, sőt testi kapcsolatot sem szeretnék vele létesíteni, mire csak
egy kérdést kaptam, amin az óta is nevetek. „Hát nem kívánsz??”
Amikor erre a kérdésére szintén
nemleges választ kapott, akkor sem fogta fel igazán, hogy én nem az egyéjszakás
illetve, csak hobbiból összejáró dolgokat preferálom, holott ezt én az elején
közöltem. Ismét megkérdezte, nem kívánom-e, és az utolsó nemleges válaszomat
talán megértette, mert azóta nem keresett, bár még nem telt el a két hónap,
szóval lehet, még írni fog.
A másik kiemelkedő üzenetet, nem
is a társkeresőn kaptam, jobban mondva a legelső üzenetváltás ott történt, de
inkább egy másik felületen folytattuk a kommunikációt, mivel ott többet vagyunk
elérhetőek. Nos, gyanútlanul megadtam a Skype nevemet, mivel, hát mi baj lehet
belőle, max letiltom. A srác ebben az esetben is dekoratív személy, gyönyörű
kék szemekkel megáldva – már ha saját magáról készült a kép és nem valami
interneten keringő, no name, helyes fiú szelfije . Fel is vett az ismerősei
közé, beszélgettünk, elcsevegtünk aztán kamerán keresztül akarta folytatni a
beszélgetést. Nekem sajna épp rohannom kellett valahova, pontosan már nem
emlékszem, hova igyekeztem, de megígértem neki, este beszélünk. Így is lett
beszélgettünk, aztán elálmosodtam, így mondtam, majd holnap folytatjuk, mire ő
azt írta, tízkor itt lesz és van egy meglepetése.
Itt már valami azt súgta, nem teljesen egyszerű kamerás beszélgetés lesz.
Másnap tíz körül felnéztem Skype-ra, de szerencsém nem volt fent szép szemű.
Délután beszéltünk ismét említette, hogy a következő napon meg fog lepni, ami
megint nem sikerült. Így hát elódázta, mi is lett volna a meglepetés.
„Meztelenül akartalak várni” virított a képernyőn én pedig a WTF? tekintetemmel
meredtem a monitorra. Ezután csak annyit írtam a srácnak, hogy engem az agyával
próbáljon meg lenyűgözni, ne az adottságaival. Ezek után szintén nem beszéltem
vele többet, nyilván nem tetszett a hiúságának, hogy nem díjaztam az ötletét.
Csak érdekességként, ugyebár
képeket is lehet küldeni az üzenetekben és én is kaptam már, hol kajáról, hol
puszit küldő cuki fiúról, de egyet nem felejtek el. Egy másik férfi nemű egyed
a talpamról kért képet, amit nem igazán értettem, így el sem készítettem. Kért
rólam fotót, hát mellékeltem egyet azokból, amit nem töltöttem fel, vagy csak a
legnépszerűbb közösségi portálon találhatóak, erre én is kaptam… Na, de még
milyet…. A kedves úr, elküldte nekem a botját, amivel az ég megáldotta és ezzel
próbált levenni a lábamról. Nos, nem túl nagy sikerrel. Amit az ég ott lent
hozzáadott, azt valahonnan elvette… :D
No, ennyi lett volna a szemezgetés
a levelestáramból, térjünk át a „rostára”.
Az első adat, amit megnézek a profilon, persze a kép után, a kor. Mivel én 20
vagyok, így a fiatalabb fiúkkal nem igazán foglalkozom, ha rám írnak,
válaszolok, de nem találkozom velük. Ezután a lakhelyét szoktam figyelembe
venni, mert hiába egy szőke herceg, ha több száz kilométerre lakik.
Ha ezeken úgymond átment a páciens, jöhet a kommunikáció. Valamilyen módon
lehet jelezni az oldalon, hogy szimpatikus neked az adott tag, legyen az egy
szívecske vagy pók, bármi. Ha látod is, hogy kinek „tetszel”, és ő is
felkeltette az érdeklődésedet, akkor te is rákattinthatsz. Ha komolyan, illetve
komolyabban érdekled, rád fog írni. Én soha nem írtam még rá egy fiúra sem,
ilyen téren a régi elveket követem, vagyis ha már van egy bizonyos függeléke és
hangoztatja, hogy ő mennyire férfi, akkor ezen a téren is legyen az, vagyis
lépjen ő először. Ha ez is megtörtént, és nem a „Csá, van kedved sz…elni?” vagy
társaival találkozol, már lehet belőle valami. Akadt már olyan fiú, akivel
sikerült normálisan elbeszélgetni és a mai napig írunk egymásnak.
És akkor jöjjön a randi. Ha a kommunikáció is passzol, tehát van közös
érdeklődés, el tudunk beszélgetni és élőben is szeretném már látni a fiút,
akkor rábólintok a felvetett találka ötletére. Általában megvárom, hogy ő
invitáljon „randira”, mert én nem akarok tolakodónak tűnni.
Két randim volt eddig, társkeresőn
keresztül, az utóbbi nem volt nagyon lényeges, a srác nem igazán figyelt rám,
telefonált is közben, én sem éreztem a kémiát. De az első. Huh, akkor azt
mondtam, hogy én soha többé nem találkozom így senkivel.
Orvostanhallgató fiúról beszélünk, 21 éves srác, aki még az útját keresi.
Visszagondolva látszott már az írásai stílusából, hogy elég határozatlan egyén.
Persze utólag mindig, mindenki okosabb.
Megbeszéltünk egy találkozót, amit
lemondott, ház körüli teendőkre hivatkozva, amit meg is értettem, nyilván akkor
jön közbe valami, amikor nem kellene. A második próbálkozás sikeresnek
bizonyult, vagyis találkoztunk. Barátnőim tanácsára én zsúfolt helyet
javasolta, a fiú pedig erdős területet, mivel nagy természetkedvelő. Próbáltam
vele beszélgetni, de egyszavas válaszokon kívül nem mutatott hajlandóságot
bővebb, terjedelmesebb párbeszédre. Amit sajnáltam, akkor még. Telt az idő,
megkérdeztem, hogy mit gondol erről az egészről és közölte, hogy nem tud
elképzelni barátnőjeként. Ez először rosszul esett, talán láthatta az arcomon,-
mert nekem szimpatikus volt- így javasolta, hogy sétáljunk egyet. Pár kör után
leültünk egy padra, ott átkarolt, amit nem tudtam hova tenni, ezután lekapott,
taperolt, szóval eléggé beindult a gyerek keze. Leállítottam és javasoltam,
hogy induljunk vissza. Útközben semmi jelét nem mutatta a vonzalomnak, amiről a
parkban beszélt, így aztán végképp megzavarta a gondolataimat. A visszafelé
tartó séta folyamán újra rákérdeztem, hogy most mit is akar, erre megint az
első választ kaptam, ami annyi volt, hogy vonzódik hozzám, de barátnőjeként nem
tud elképzelni. Menjek el hozzá, úgyis egyedül van otthon.
Ennél a pillanatnál döntöttem el, hogy hanyagolni fogom a srác társaságát és többet
nem találkozom vele. A nemleges válasz után ránézett az órájára, közölte, indul
a busza ezért rohannia kell, de majd még beszélünk. Két puszi után szalad el,
azóta nem láttam (szerencsére). Két vagy három hét után írt először és mikor
megkérdeztem, hogy él-e még, és miért most jelentkezett, még neki állt feljebb.
Szerinte pont időben adott életjelet és jobban preferálta a korábbi időket,
amikor heteket kellett várni egy levélre, nem érti és nem szereti ezt a
felgyorsult világot, ami ma kialakult.
Egy „ég veled, sok szerencsét”
kíséretében intettünk búcsút egymásnak és azóta sem beszéltem vele.
Lehet, én vagyok túl régimódi, vagy
csak nagyok az elvárásaim, mert szeretném, ha legalább a randit követően
mondjuk két napon belül jelentkezzen a randipartner. Esetleg azért, mert nem
ugrom az első óra után a srác karjaiba, ágyába.
Hát ez van, engem elrontottak, hiba csúszott a programba a fejlődésem során,
vagy túl sok mesét hallgattam, olvastam, néztem – köszönöm Walt Disney a
gyönyörű alkotásokat, megesik, hogy ma is lepörgetem egyszer-egyszer – sőt még
a mai napig is romantikus filmeken, regényeken élek.
Az álmok azért vannak, hogy valóra váljanak, hogy valóra váltsuk őket. Ki
tudja, talán megjelenik egyszer a szőke herceg, aki nem csak röpke órákat akar
velem eltölteni, hanem mondjuk éveket.
A remény hal meg utoljára. :D
További szép estét!
Millió Puszi!
Al