Alina levél-kincsestára

 Hola sweetes!

Közkívánatra, vagyis Metalangyalka6 kérésére egy kicsit jobban bevezetlek benneteket élményeim, emlékeim bugyraiba.

Akadt egy pár levél, ami kiemelkedik a többi közül, a „Szia! Mizu?” kezdetű társalgások felett.

A fent említett sablonos köszönésekből nekem az sugárzik, hogy nem igazán érdekli a köszönő egyént a te hogyléted, szimplán unatkozik és időtöltésre használja az üzengetőt.

No, de akkor jöjjön egy- két (kettőt emelek ki, a többi elveszik a sűrűben) gyöngyszem.

Az első ezek közül egy rendkívül szokványos beszélgetésnek indult, a srác is értelmes volt, bár látszott rajta, hogy alfahím – vagy annak hiszi magát.  „Szia! Hogy vagy? Tanulsz még? Hány éves vagy?” kérdések után elbeszélgettünk hobbikról, szokásokról, személyiségjegyekről, filmekről a végén pedig elköszöntünk. Már kezdtem örülni, hogy végre értelmes emberkébe futottam, akinek még helyes pofikája is van, így mosolyogva folytattam tovább a napomat.

Na, igen…. Minden csoda három napig tart – mondják az okosok, az én esetemben, azonban csak huszonnégy óráig örvendezhettem. Másnap jelentkezet a drága, és a sablon kontakt teremtés után rá is tért a „lényegre”, arra ami őt igazán érdekli. Konkrétan meginvitált magához, a lakására – persze majd én fogok egy sráchoz leutazni x kilométert, csak hogy láthassam – a kérdésemre, hogy minek, előbb találkozni kellene valahol, jobban megismerni egymást, csak annyit kaptam, hogy minek menjek le, borozunk, iszogatunk, szórakozunk. Erre közöltem, hogy én nem vagyok az alkoholizáló fajta és az sem, aki két mondat után felmegy a lakására. Ezután csak annyit írt – szépen fogalmazva – hogy nem akarok lepedőakrobatikázni vele, mire közöltem, hogy „Kösz, nem” és kiléptem a beszélgetésből. Ezután telt múlt az idő, továbbra is beszélgettem, nézelődtem, egyszer csak ismét az ő képe jelent meg az üzenet ablakon. Már sejtettem, hogy nem csak a napom vagy kedvem érdekli, de azért válaszoltam neki, mivel aranyos, kedves lány vagyok.

A jó szívem egyszer még sírba tesz. Kedves „úriember”, aki nem érti a NEM szócskát, ismét rákezdett a nótájára. Megint a tudtára adtam, hogy nem kívánok elutazni hozzá, sőt testi kapcsolatot sem szeretnék vele létesíteni, mire csak egy kérdést kaptam, amin az óta is nevetek. „Hát nem kívánsz??”

Amikor erre a kérdésére szintén nemleges választ kapott, akkor sem fogta fel igazán, hogy én nem az egyéjszakás illetve, csak hobbiból összejáró dolgokat preferálom, holott ezt én az elején közöltem. Ismét megkérdezte, nem kívánom-e, és az utolsó nemleges válaszomat talán megértette, mert azóta nem keresett, bár még nem telt el a két hónap, szóval lehet, még írni fog.

A másik kiemelkedő üzenetet, nem is a társkeresőn kaptam, jobban mondva a legelső üzenetváltás ott történt, de inkább egy másik felületen folytattuk a kommunikációt, mivel ott többet vagyunk elérhetőek. Nos, gyanútlanul megadtam a Skype nevemet, mivel, hát mi baj lehet belőle, max letiltom. A srác ebben az esetben is dekoratív személy, gyönyörű kék szemekkel megáldva – már ha saját magáról készült a kép és nem valami interneten keringő, no name, helyes fiú szelfije . Fel is vett az ismerősei közé, beszélgettünk, elcsevegtünk aztán kamerán keresztül akarta folytatni a beszélgetést. Nekem sajna épp rohannom kellett valahova, pontosan már nem emlékszem, hova igyekeztem, de megígértem neki, este beszélünk. Így is lett beszélgettünk, aztán elálmosodtam, így mondtam, majd holnap folytatjuk, mire ő azt írta, tízkor itt lesz és van egy meglepetése.

Itt már valami azt súgta, nem teljesen egyszerű kamerás beszélgetés lesz. Másnap tíz körül felnéztem Skype-ra, de szerencsém nem volt fent szép szemű. Délután beszéltünk ismét említette, hogy a következő napon meg fog lepni, ami megint nem sikerült. Így hát elódázta, mi is lett volna a meglepetés. „Meztelenül akartalak várni” virított a képernyőn én pedig a WTF? tekintetemmel meredtem a monitorra. Ezután csak annyit írtam a srácnak, hogy engem az agyával próbáljon meg lenyűgözni, ne az adottságaival. Ezek után szintén nem beszéltem vele többet, nyilván nem tetszett a hiúságának, hogy nem díjaztam az ötletét.

Csak érdekességként, ugyebár képeket is lehet küldeni az üzenetekben és én is kaptam már, hol kajáról, hol puszit küldő cuki fiúról, de egyet nem felejtek el. Egy másik férfi nemű egyed a talpamról kért képet, amit nem igazán értettem, így el sem készítettem. Kért rólam fotót, hát mellékeltem egyet azokból, amit nem töltöttem fel, vagy csak a legnépszerűbb közösségi portálon találhatóak, erre én is kaptam… Na, de még milyet…. A kedves úr, elküldte nekem a botját, amivel az ég megáldotta és ezzel próbált levenni a lábamról. Nos, nem túl nagy sikerrel. Amit az ég ott lent hozzáadott, azt valahonnan elvette… :D

No, ennyi lett volna a szemezgetés a levelestáramból, térjünk át a „rostára”.

Az első adat, amit megnézek a profilon, persze a kép után, a kor. Mivel én 20 vagyok, így a fiatalabb fiúkkal nem igazán foglalkozom, ha rám írnak, válaszolok, de nem találkozom velük. Ezután a lakhelyét szoktam figyelembe venni, mert hiába egy szőke herceg, ha több száz kilométerre lakik.

Ha ezeken úgymond átment a páciens, jöhet a kommunikáció. Valamilyen módon lehet jelezni az oldalon, hogy szimpatikus neked az adott tag, legyen az egy szívecske vagy pók, bármi. Ha látod is, hogy kinek „tetszel”, és ő is felkeltette az érdeklődésedet, akkor te is rákattinthatsz. Ha komolyan, illetve komolyabban érdekled, rád fog írni. Én soha nem írtam még rá egy fiúra sem, ilyen téren a régi elveket követem, vagyis ha már van egy bizonyos függeléke és hangoztatja, hogy ő mennyire férfi, akkor ezen a téren is legyen az, vagyis lépjen ő először. Ha ez is megtörtént, és nem a „Csá, van kedved sz…elni?” vagy társaival találkozol, már lehet belőle valami. Akadt már olyan fiú, akivel sikerült normálisan elbeszélgetni és a mai napig írunk egymásnak.

És akkor jöjjön a randi. Ha a kommunikáció is passzol, tehát van közös érdeklődés, el tudunk beszélgetni és élőben is szeretném már látni a fiút, akkor rábólintok a felvetett találka ötletére. Általában megvárom, hogy ő invitáljon „randira”, mert én nem akarok tolakodónak tűnni.

Két randim volt eddig, társkeresőn keresztül, az utóbbi nem volt nagyon lényeges, a srác nem igazán figyelt rám, telefonált is közben, én sem éreztem a kémiát. De az első. Huh, akkor azt mondtam, hogy én soha többé nem találkozom így senkivel.

Orvostanhallgató fiúról beszélünk, 21 éves srác, aki még az útját keresi. Visszagondolva látszott már az írásai stílusából, hogy elég határozatlan egyén. Persze utólag mindig, mindenki okosabb.

Megbeszéltünk egy találkozót, amit lemondott, ház körüli teendőkre hivatkozva, amit meg is értettem, nyilván akkor jön közbe valami, amikor nem kellene. A második próbálkozás sikeresnek bizonyult, vagyis találkoztunk. Barátnőim tanácsára én zsúfolt helyet javasolta, a fiú pedig erdős területet, mivel nagy természetkedvelő. Próbáltam vele beszélgetni, de egyszavas válaszokon kívül nem mutatott hajlandóságot bővebb, terjedelmesebb párbeszédre. Amit sajnáltam, akkor még. Telt az idő, megkérdeztem, hogy mit gondol erről az egészről és közölte, hogy nem tud elképzelni barátnőjeként. Ez először rosszul esett, talán láthatta az arcomon,- mert nekem szimpatikus volt- így javasolta, hogy sétáljunk egyet. Pár kör után leültünk egy padra, ott átkarolt, amit nem tudtam hova tenni, ezután lekapott, taperolt, szóval eléggé beindult a gyerek keze. Leállítottam és javasoltam, hogy induljunk vissza. Útközben semmi jelét nem mutatta a vonzalomnak, amiről a parkban beszélt, így aztán végképp megzavarta a gondolataimat. A visszafelé tartó séta folyamán újra rákérdeztem, hogy most mit is akar, erre megint az első választ kaptam, ami annyi volt, hogy vonzódik hozzám, de barátnőjeként nem tud elképzelni. Menjek el hozzá, úgyis egyedül van otthon.

Ennél a pillanatnál döntöttem el, hogy hanyagolni fogom a srác társaságát és többet nem találkozom vele. A nemleges válasz után ránézett az órájára, közölte, indul a busza ezért rohannia kell, de majd még beszélünk. Két puszi után szalad el, azóta nem láttam (szerencsére). Két vagy három hét után írt először és mikor megkérdeztem, hogy él-e még, és miért most jelentkezett, még neki állt feljebb. Szerinte pont időben adott életjelet és jobban preferálta a korábbi időket, amikor heteket kellett várni egy levélre, nem érti és nem szereti ezt a felgyorsult világot, ami ma kialakult.

Egy „ég veled, sok szerencsét” kíséretében intettünk búcsút egymásnak és azóta sem beszéltem vele.

Lehet, én vagyok túl régimódi, vagy csak nagyok az elvárásaim, mert szeretném, ha legalább a randit követően mondjuk két napon belül jelentkezzen a randipartner. Esetleg azért, mert nem ugrom az első óra után a srác karjaiba, ágyába.

Hát ez van, engem elrontottak, hiba csúszott a programba a fejlődésem során, vagy túl sok mesét hallgattam, olvastam, néztem – köszönöm Walt Disney a gyönyörű alkotásokat, megesik, hogy ma is lepörgetem egyszer-egyszer – sőt még a mai napig is romantikus filmeken, regényeken élek.

Az álmok azért vannak, hogy valóra váljanak, hogy valóra váltsuk őket. Ki tudja, talán megjelenik egyszer a szőke herceg, aki nem csak röpke órákat akar velem eltölteni, hanem mondjuk éveket.

A remény hal meg utoljára. :D

További szép estét!
Millió Puszi!
        Al